Ma: 2018.10.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Hűtlen kezelés, orgazdaság - újabb gyanúsított a MÁV Informatikánál

Hűtlen kezeléssel és orgazdaság elkövetésével gyanúsította meg kedden a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya Cs. Sándort, a MÁV Informatika Zrt. tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját, akit a nyomozók a munkahelyéről állítottak elő — tudta meg a Magyar Nemzet.

Harcos érdekvédő: 74 milliós végkielégítéssel távozott a BKV-tól egy szakszervezeti vezető

Szerves része a BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőeljárásnak B. Gábor, a közlekedési cégtől csaknem 74 millió forintos végkielégítéssel távozott egykori főosztályvezető, jelenlegi szakszervezeti bizalmi ügye.

Megszüntették a Budapest Airport volt jogi igazgatójának házi őrizetét

Megszüntette a házi őrizetét, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatójával, Rényi-Vámos Krisztinával szemben.

Szokásos üzemmód: házi őrizetben a közel 20 milliót sikkasztó BKV-s

A rendőrök elfogták azt a BKV-dolgozót, aki a gyanú szerint egy cég nevében egy általa nyitott számlaszámot helyezett el a közlekedési vállalat rendszerében. A már korábban megkötött szerződés alapján a BKV elutalta az abban szereplő összeget a megadott számlaszámra. A pénzt a BKV szerződött partnere helyett a nemrég elfogott férfi vette fel. Jelentős kárt okozó csalás miatt indult ellene eljárás.

Maffia a MÁV-nál: targoncával lopják a szendvicseket
Maffiává szerveződtek a nyugdíj előtt álló utaskísérők, targoncával lopják ki nagy tételben az utasoktól elvett szendvicseket - lényegében ezzel vádolja beosztottait Mészáros András, a MÁV Utasellátó vezetője.
Százezer játékost tesznek adócsalóvá az internetes oldalak

Szakértői vélekedések szerint akár százezer magyar állampolgárt is potenciális adócsalóvá tehetnek az idehaza illegálisan működő, sportfogadást és pókerezést kínáló internetes oldalak.

Másfél milliárdos áfacsalás - ketten előzetesben

Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett — közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán az MTI-vel.

Hazahozatnák az offshore cégekbe mentett vagyonokat - nem vizsgálódna az APEH

Hazahozatná az offshore cégekbe mentett vagyonokat a kormány. Két fideszes képviselő, Rogán Antal és Lázár János hétfőn benyújtott módosító javaslata azt ígéri: a hazahozott pénzekkel kapcsolatban nem tesz fel kérdéseket az adóhatóság.

Előzetesben maradnak a pécsi vesztegetők

A Pécsi Városi Bíróság három hónappal meghosszabbította a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben még fogva tartott négy gyanúsított előzetes letartóztatását - írta kedd számában az Új Dunántúli Napló.

Thaiföldön fogták el a csaló magyart

Hazahoztak Thaiföldről hétfőn egy nemzetközileg körözött magyar férfit, aki a nyomozás adatai szerint több mint 60 millió forint kárt okozott különböző gazdasági jellegű bűncselekmények elkövetésével.

Szingapúri szál a fogadási botrányban: korábban Ázsiában futballozó magyar játékosok kerültek a nyomozók látókörébe

Tavaly december közepe óta dolgoznak a Nemzeti Nyomozó Iroda ügynökei, s noha konkrétumokkal egyelőre nem szolgálhatnak a nyomozók, azt tudjuk, hogy a szerb-horvát vonal mellett rábukkantak az ázsiai szálra is.

Bajnaiék ciprusi milliárdjai: a vám- és pénzügyőrség adócsalást gyanít

Az úgynevezett Dataplex-ügyben érintett cégek bankszámlaforgalmának elemzését, a 2005-ben három hónap alatt hárommilliárd forintos hasznot hozó tranzakció-sorozatban keletkezett szerződések ellenőrzését és tanúkihallgatásokat végeznek a vám- és pénzügyőrségen, ahol adócsalás miatt nyomoznak a Bajnai Gordont és Kóka János sógorát is elérő üzlet miatt.

Kiengedték az ötmilliárdos Eclipse-ügy gyanúsítottjait

Állítólag már nem áll fenn a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítékok eltüntetésének veszélye, ezért a Fővárosi Főügyészség indítványára tegnap lakhelyelhagyási tilalomra változtatta a bíróság az Eclipse-ügy hét gyanúsítottjának előzetes letartóztatását — közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Visszaéléssel szerzett haszon: kommandósok vettek őrizetbe egy ügyvédet
Kommandósok segítségével vettek őrizetbe egy gyulai ügyvédet a Gyulai Nyomozó Ügyészség munkatársai szerdán - írta a Békés Megyei Hírlap.

Professzortól lopták a közel 6 milliós „FKF-tanulmányt”

Összeollózták az egyik tanulmányt abból a háromból, amelyet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) új vezérigazgatója rendelt meg még a Demszky-korszakban, az önkormányzati cég vezérigazgató-helyetteseként. Erre a következtetésre jutott a tanulmányok áttekintése után az Index.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1521
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat