Ma: 2018.09.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Elfogták a rablóvezért a terrorelhárítók

Terrorelhárítók segítségével hét embert, egy dombóvári rablási sorozat gyanúsítottjait fogták el a Tolna megyei rendőrök. Az elfogott társaságban volt az a három férfi is, akik a napokban fegyverrel kiraboltak egy szeszfőzdét, valamint két másik rablás feltételezett elkövetői is rács mögé.

Vasalóval égették az idős asszonyt a rablók - vélhetően grönlandiak

Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával együtt forró vasalóval égetett és ütlegelt egy idős nőt Budapest XX. kerületében, majd ellopták értékeit.

Rettegésben tartotta a makói fiatalokat a hátrányos helyzetű bűnöző

Rettegésben tartotta a makói fiatalokat egy helybeli fiú. Ha nem tetszett neki valami, ellátta a bajukat. A Makói Rendőrkapitányság tegnap őrizetbe vette.

Szilárdulóban a pintéri közbiztonság: nyakon szúrták a rockzenészt

Súlyos bűncselekmény történt az egyik szórakozóhelyen vasárnap hajnalban Újhatvanban. Valaki - egyes információk szerint egy fiatal nő - minden előzmény nélkül nyakon szúrt egy, nem a társaságában szórakozó fiatal férfit. Utóbbit kórházban ápolták, állapota azonban lehetővé tette, hogy hétfőn este kiengedjék.

Hátrányos helyzetű nindzsát fogtak

Karddal életveszélyesen megsebesítettek egy férfit szombaton a fővárosban; a támadót elfogták.

Uzsorásokat vágtak előzetesbe - hangtompítós fegyverrel rendelkeztek

Minimum hatvanszázalékos kamatra adott kölcsön pénzt tótkomlósi lakosoknak egy Békés megyei férfi és egy nő; a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Helyreállított „jogrend”: megkötözték, majd agyonverték az osztrák nőt Nyírmadán

Egy osztrák nő holttestét találták meg pénteken nyírmadai házában. Az áldozatot megkötözte, majd agyonverte gyilkosa.

Kegyetlen cigány tinik: tízezer forintért törték csontját az idős nőnek
Előzetes letartóztatásba helyezett csütörtökön a bíróság két 17 éves fiút és felnőtt társukat, akik elfogásukig egy 15 éves fiúval együtt rablótámadásokat hajtottak végre Ajkán. A három fiatal ellen csoportos rablás miatt indult eljárás, a 15 éves fiú szabadlábon védekezhet. A privatkopo.hu értesülése szerint a gyanúsítottak cigány származásúak.

Postásra támadtak Budapesten - üres kézzel menekült a rabló

Megtámadtak egy postást szerda délelőtt Budapesten, a XIV. kerületben. A kézbesítő a fenyegetés ellenére nem adott pénzt támadójának, így az kénytelen volt menekülni. A rendőrök keresik.

Feldarabolta, majd máglyán elégette áldozatait - etethetjük évtizedekig...

Csütörtökön folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon annak a 22 éves férfinak a büntetőtárgyalása, aki brutális módon megölt két német állampolgárt Balotaszálláson.

Berhidai rabszolgasors: kislányokat futtattak, csicskáztattak, zsaroltak, ütötték-verték áldozataikat a „dakota harcosok”

Üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt három berhidai férfi és egy nő ellen folytat nyomozást a Veszprém MRFK Bűnügyi Osztálya. A négy gyanúsított közül három egymással rokonságban áll, az egyik férfi pedig a bűncselekmények elkövetésében közreműködő ismerősük.

A rendőri jelenlét sem tartja féken az agresszív cigányokat a fehérvári iskolában

Nem rettentette el a cigányokat a rendőri felügyelet a székesfehérvári Szent István Szakképző Iskolában. Egy hete teljesítenek rendőrök szolgálatot az intézményben, azóta garázdaság miatt újabb eljárás indult az egyik tanuló ellen.

Cigánymunka: megütötték, leköpték az orvos igazgatóhelyettest a kórházban
Egy felmérés szerint a kórházi dolgozók közül egyre többen nem érzik magukat biztonságban. De csakugyan rettegniük kell az orvosoknak, ápolóknak?

Cigány bűnbanda rabolt el, és bántalmazott brutálisan két prostituáltat

Elrabolt és több mint egy hónapig tartott bezárva, vert és sanyargatott két prostituáltat egy férfi társaival, csak azért, hogy vonják vissza a feljelentést, amit a két nő Svájcban a férfi testvére ellen tett, mert az prostitúcióra kényszerítette őket.

Alakul az orbáni „rend”: saját otthonában bántalmaztak és raboltak ki egy családot
Saját otthonában bántalmaztak és raboltak ki egy családot, Budapesten, vasárnap. A támadásban egy nő életveszélyesen megsebesült — mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2009
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat