Ma: 2020.04.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Több mint 15 év elteltével fogták el a makói kettős gyilkosság elkövetőjét
Privatkopo.hu 2020.02.21. 11:18:00

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) nyomozást rendel el ismeretlen tettes ellen, aki 2004. november 16-án, a délelőtti órákban megölt egy idős makói asszonyt otthonában. Az édesanyja látogatására érkező nőt szintén meggyilkolta, majd a házban végzett kutatás után elmenekült a helyszínről.



A nyomozók a helyszíni szemle alkalmával bizonyítékokat foglaltak le, számos tanút hallgattak ki, széleskörű adatgyűjtést végeztek, majd november 30-án gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit. A Csongrád Megyei Főügyészség 2006 márciusában megszüntette a gyanúsítottal szemben a nyomozást. A kettős gyilkosság elkövetője továbbra is ismeretlen maradt.

A CSMRFK előterjesztése alapján a bíróság 2019. november 25-én elrendelte az eljárás folytatását, amelyet a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya (KR KÜFFO) vett át.

A rendőrök értékelték a korábbi vallomásokat és adatokat, valamint igazságügyi szakértőket rendeltek ki a helyszíni nyomok vizsgálatára. A felderítő munka közben látókörükbe került egy mórahalmi járás területén élő 45 éves férfi, aki 2003-2004 fordulóján - akkori párkapcsolata miatt - hétvégéken megfordult Makón, így a sértett házának környékét ismerte.

A KR KÜFFO életvédelmi nyomozói a bizonyítékok alapján 2020. február 18-án reggel elfogták Sz. Dénest. Több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

További friss információk
Baltával végzett egy 51 éves férfival, és annak 17 éves fiával a cigit kunyeráló román cigány
Rablás elkövetőit vették őrizetbe a siófoki rendőrök
Húsforgató villával szúrta mellkason élettársa rokonát, majd kicsit megrugdosta
Különélő házastársát szúrta nyakon
18 éves cigány tört be egy 77 éves asszony házába, pénzt rabolt
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat