Ma: 2018.05.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A Kanári-szigeteken fogták el a körözött magyar embercsempészt - budapesti taxisok szállították az illegális migránsokat
police.hu 2018.02.08. 8:16:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) büntetőeljárást folytat embercsempészés szervezője, irányítója által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy iraki állampolgár és magyar állampolgárságú társai ellen.



A bűnszervezet vezetője megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szervezőként 2016 márciusa és májusa között legalább 22 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadó állomásokon elhelyezett illegális migránsokat magyar taxisok egy budapesti hotelbe, majd onnan főként marokkói, egyiptomi és iraki származású sofőrök Ausztrián és Szlovákián keresztül Nyugat-Európába szállítsák.

A KR NNI a német, az olasz, az osztrák és a szlovák társszervekkel, valamint az EUROPOL Európai Embercsempészés Elleni Központ munkatársaival szorosan együttműködve beazonosította a bűnszervezet Magyarországon tartózkodó irányítóját, illetve több tagját. Az európai szintű közös akció keretében 2017. február 1-jén a magyar nyomozók házkutatást tartottak a fővárosi szállodában és elfogták a bűnözői csoport iraki vezetőjét, illetve egy magyar bűntársát. Ezzel párhuzamosan a rendőrök a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársaival közösen menekültügyi és idegenrendészeti ellenőrzést tartottak a hotelben, ahol mobiltelefonokat, SIM kártyákat, számítógépeket, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható feljegyzéseket, nagy mennyiségű készpénzt, illetve egy luxusterepjárót foglaltak le.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján 2017. május 3-án a KR NNI munkatársai a bűnszervezet további négy magyar állampolgárságú tagját fogták el, akiket embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.  A négy gyanúsított jelenleg is kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

A 2017. május 3-ai elfogásokkal egyidejűleg a KR NNI belföldi elfogatóparancsot, majd az illetékes bíróság 2017. december 1-jén európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki még egy magyar állampolgár ellen.

A KR NNI nyomozói és a spanyol csendőrség (Guardia Civil) munkatársai között az Europol Európai Embercsempészés Elleni Központjának támogatásával megvalósuló szoros együttműködés eredményeként megállapították, hogy a körözött személy a Kanári-szigeteken tartózkodik.

A Guardia Civil munkatársai 2018. január 23-án, Tenerifén fogták el a férfit, akit kiadatási őrizetbe helyeztek. A férfit február 6-án vették át a KR NNI munkatársai a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Kábítószer-ültetvényt számoltak fel Felsőörsön
Megütötte, majd összerugdalta édesanyját
Két embert késelt meg az ózdi cigány
Elfogták Alexát, a 20 éves debreceni drogterjesztőt
A járókelők tartották vissza a dohánybolti rablót
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat