Ma: 2021.01.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Kapcsolat
Százmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a BRFK nyomozói
Privatkopo.hu 2020.11.19. 13:15:00

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit is, akitől a Velencénél elfogott díler vehette a kábítószert. A két helyszínen összesen mintegy százmillió forint értékű marihuánát foglaltak le.



Egész éjjel dolgoztak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószerbűnözés Elleni Osztály munkatársai annak a kábítószer-kereskedelem miatt indult bűnügynek a felgöngyölítésén, amelyben 2020. november 18-án, Fejér megyében fogtak el egy feltételezett dílert.

A menekülés közben egy rendőrt elsodró férfi kocsijában hat kilogramm - az elsődleges adatok alapján - marihuánát találtak. A nyomozók még az éjjel, Budapest IX. kerületében elfogták azt a szerb férfit is, akitől a megalapozott gyanú szerint a drog származott. Lakását átkutatva további 32 kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot, csaknem nyolcmillió forintot és két gépkocsit foglaltak le.

A két helyszínen talált marihuána feketepiaci értéke körülbelül százmillió forint. Mindkét gyanúsítottat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe a BRFK nyomozói.

 
Top cikkek
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat