Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Védelmi pénzt követeltek az álrendőrök - egy ideig nem fognak
police.hu 2014. 09. 01. 5:57:00

Rendőrnek adta ki magát az a két férfi, akik megfenyegették egy üzlet külföldi tulajdonosát, Erzsébetvárosban. A zsarolókat elfogták, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. András 33 éves lónyai és A. László 49 éves budapesti lakos ellen.

A két férfi 2014. augusztus 27-én, 16 órakor megjelent a külföldi állampolgárságú sértett Budapest VII. kerületi üzletében, majd azt mondták neki, hogy az üzleti tevékenységével kapcsolatban időszakosan szükségessé váló hatósági ellenőrzések alól 100 ezer forint fejében mentesíteni tudják kapcsolataikon keresztül. A két gyanúsított rendőrnek adta ki magát, amelyet egyikük a nála lévő „POLICE’ feliratú - azonosító nélküli - rendőrségi címerrel ellátott igazolványtartóval próbált igazolni. A sértett nem akart fizetni, ekkor J. András megfenyegette, hogy nem teljesítés esetén meg fog gyűlni a baja a rendőrséggel, „bebörtönzik” és „kitoloncoltatják” az ország területéről.

A sértett időt kért a pénz összegyűjtésére a gyanúsítottaktól, akik beleegyeztek abba, hogy egy későbbi időpontban találkozzanak. Az üzlet tulajdonosa azonnal értesítette a rendőrséget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül kiérkeztek és a végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként beazonosították a két férfit.

J. András 2014. augusztus 28-án, 12 óra körüli időben újból megjelent a sértett üzletében a védelmi pénz begyűjtése miatt, ahol a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói már vártak rá. A 33 éves férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi 49 éves társát a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2014. augusztus 28-án, délután, rokona házánál fogták el, majd előállították a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányságára.

A férfiakkal szemben - őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat