Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Rablás Szentendrén
police.hu 2014. 03. 22. 14:09:00

A szentendrei rendőrök öt férfit vettek őrizetbe rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.



2014. március 20-án, 18 óra körüli időben öt fiatal férfi körbevette a sértettet egy szentendrei HÉV megállóban. A gyanúsítottak azzal fenyegették meg a 18 éves férfit, hogy ha nem ad nekik pénzt, akkor megverik. A sértett közölte, hogy nincs pénze, ezért a társaság egyik tagja ököllel állon ütötte, majd elvette tőle a mobiltelefonját és társaival együtt felszállt a Budapest irányába közlekedő HÉV-re.

A beszerzett adatok alapján a szentendrei rendőrök a bűncselekmény elkövetése után néhány órán belül elfogták a csoport három tagját. N. Dávid 19 éves szentendrei, valamint B. Attila 18 éves és Sz. Dániel 20 éves tahitótfalui lakosokat a rendőrök a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették. További két társukat H. Péter 19 éves budapesti lakost és fiatalkorú szentendrei társát 2014. március 21-én fogták el és vették őrizetbe a szentendrei rendőrök.

A nyomozóhatóság kezdeményezte az öt gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat