Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
43 éves nő támadta meg az idős férfit
police.hu 2014. 09. 29. 13:00:00

A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint egy idős sértettet rabolt ki, Debrecenben.



Egy nő 2014. augusztus 28-án, 16 óra körüli időben, Debrecenben, a Kassai úton megszólított egy idős férfit, akitől pénzt kért, azonban a férfi nem adott semmit az asszonynak, aki ezért követte és folyamatosan kéregetett tőle. A 43 éves nő az Árpád téren, miután még mindig nem kapott pénzt, hátulról meglökte a sértettet és a nadrágja hátsó zsebéből kivette a pénztárcáját. Az idős férfi észrevette, hogy elvette tőle értékeit a nő, akivel ezért vitatkozni kezdett. A vita dulakodásig fajult, miközben a támadó többször megütötte és a földre rántotta 68 éves áldozatát.

A járókelők észrevették a támadást, melyről értesítették a rendőrséget és segítettek a sértettnek.

A rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nyíradonyi nőt a helyszínre érkező körzeti megbízottak elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozóhatóság az őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tett az előzetes letartóztatás indítványozására, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. augusztus 29-én elrendelt.

A Debreceni Rendőrkapitányság K. Andrásnéval szemben folytatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat