Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Megbukott a belvárosi bordélyház, bűnügyi őrizetben a 27 éves „madám”
Privatkopo.hu 2020. 05. 02. 8:47:00

A 27 éves N. Adrienn 2019 decemberétől kezdődően bérelte azt a Budapest V. kerületi lakást, amelyben a gyanú szerint bordélyházat üzemeltetett. A budapesti nő különböző fantázianeveken regisztrált két 21, egy 19, egy 25 és egy 26 éves nőt egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalon, és az V. kerületi lakásba szervezte a „légyottokat”.  



A fiatal lányok a weboldalon fehérneműben pózoltak, valamint a hirdetésben azt is feltüntették, hogy milyen szexuális szolgáltatásokat vállalnak. Amikor az ügyfelek az interneten megadott telefonszámot felhívták, azt közvetlenül N. Adrienn vette fel és ő szervezte meg a találkozókat.

A nyomozás adatai szerint az V. kerületi lakást N. Adrienn bérelte és annak a fenntartási költségeit is ő fizette, illetve minden prostituáltnak a szexuális szolgáltatásért kapott pénznek a felét, illetve azon felül napi 2 ezer forintot le kellett adniuk.

N. Adriennt 2020. április 30-án, 21 óra 45 perckor, V. kerületi lakásán fogták el, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. N. Adrienn elfogásakor is bűnügyi felügyelet alatt állt, egy korábbi hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt.

A fiatal nőnél kutatást tartottak a rendőrök, ahol lefoglalták azokat a mobiltelefonokat, amelyek a lányok nevéhez voltak megadva, illetve szexuális segédeszközöket is találtak a rendőrök. A kerületi nyomozók lefoglaltak még egy füzetet is, amelyben N. Adrienn pontos kimutatást vezetett a lakás költségeiről és arról is, hogy adott napon melyik prostituált mennyi pénzt keresett. A bérelt lakásban, a mosókonyhában, egy bőröndben a nyomozók több borítékot is találtak, amelyben a lányok „fizetései” voltak előkészítve. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága prostitúció elősegítése bűntette miatt indított eljárást a budapesti nő ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki, őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat