Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Nem engedték be a diszkóba a részeg férfiakat, a jegyszedőkre támadtak
police.hu 2012. 11. 05. 8:54:00

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére 2012. november 04-én, éjfél körül garázdaságról érkezett bejelentés Nádasdladányból, a Sörhegy utcában lévő söröző elől.



Három férfi szeretett volna bemenni a kocsmába, ahol szombaton este diszkót tartottak. Az ajtóban álló két jegyszedő azonban nem engedte be a triót, tekintve, hogy erősen ittas állapotban voltak. Először úgy tűnt, a három férfi ezt elfogadta, de később a söröző előtti parkolóban a vendégeket inzultálták. Erre a két jegyszedő megkérte őket, hogy ezt fejezzék be, és távozzanak. Ennek azonban nem tettek eleget. Szóváltásba keveredtek a jegyszedőkkel, majd a vita hevében ketten az egyikre, míg a harmadik személy a másik férfira támadt.

A bejelentést követően a polgárdi járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek. Ők voltak azok, akik a verekedőket szétválasztották. A bűncselekmény során mind az öt személy könnyen sérült.

A három ittas férfit a rendőrök ezt követően előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a 38 éves nádasdladányi, a 30 éves hajmáskéri, valamint a 21 éves óhidai férfiakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A vallomást mindannyian megtagadták.

A rendőrök a hajmáskéri férfit - aki eddig összesen tizenötször volt már büntetve, többségében testi sértések és garázdaságok elkövetése miatt - bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Két társa szabadlábon védekezik.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat