Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Iskolás lányokat futtattak Miskolcon a kis „csínytevők”
privatkopo.hu 2015. 05. 12. 11:58:00

Egy 16 és egy 17 éves lányt kényszerített prostitúcióra két - náluk nem sokkal idősebb - fiatal, Miskolcon. A megkeresett pénzük egy részét elvették, abból éltek.



Két iskolás lányt futtatott Miskolcon egy, még kiskorú és egy 23 éves fiú. A lányok tavaly március eleje és április vége között „dolgoztak”. A fiúk a lányok bevételének egy részét elvették, abból tartották el magukat. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy azért sikerült ilyen hamar lebuktatni a fiatalokat, mert még iskolába jártak, így szem előtt voltak, a környezetüknek feltűnt, hogy mivel foglalkoznak. A futtatók ellen gyermekprostitúció kihasználása miatt nyomoztak.

A rendőrök az iratokat az ügyészséghez küldték, rövidesen vádemelés jöhet. A két gyanúsított szabadlábon védekezik.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat