Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Egy agresszív, erőszakos Lakatost keresnek a rendőrök - fotó
police.hu 2012. 02. 25. 13:54:00

A BRFK rablási nyomozói 4 órán belül elfogták az egyik tettest, társát beazonosították, a 33 éves Lakatos István ellen elfogatóparancsot adtak ki.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást akkor még ismeretlen tettes ellen, aki 2012. február 21-én kora este bement egy Budapest I., Attila úti ABC-be, az ott tartózkodó vásárlót a nála lévő fegyverrel leütötte, majd megfenyegette az eladót és készpénzt követelt. Az eladó férfi nem teljesítette a követelést, ellenállt, majd dulakodott a támadóval. Dulakodás közben a támadó a nála lévő késsel hasba szúrta az eladót, majd értékszerzés nélkül kimenekült a boltból, és közelben várakozó társával együtt gépkocsival elmenekültek.

A bűncselekmény során az üzletben tartózkodó vásárló könnyű, az eladó 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A BRFK rablási nyomozói néhány órán belül beazonosították a meneküléshez használt autó sofőrjét, a 38 éves D. Sándort éjfél után fogták el, kihallgatását követően őrizetbe vették.

A bűncselekményt végrehajtó erőszakos támadó személyazonosságát a bűncselekményt követő második napon sikerült megállapítani. A képen látható 33 éves Lakatos István ellen elfogatóparancsot adott ki a BRFK Rablási Osztálya.

Lakatos István jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására és elfogására minden szükséges intézkedést megtettek a nyomozók.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki Lakatos István jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5285 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Lakatos István erőszakos, agresszív, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki látja őt, nem kísérelje meg elfogni, hanem haladéktalanul értesítse bármelyik rendőri szervet.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat