Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kábítószer-kereskedőket fogtak el Hajdú-Biharban
Privátkopó 2023. 05. 08. 10:36:00

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy egy kisebb kábítószer-terjesztő hálózat működik a vármegyében. A bűnügyesek azonnal hozzáfogtak a nyomozáshoz és bizonyítékokat gyűjtöttek a szervezet működésével kapcsolatban.



A hajdú-bihari felderítők és vizsgálók - a Cívis, valamint a Körös Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen - 2023. május 3-án ütöttek rajta a hálózat négy tagján. Egy 31 éves hajdúszoboszlói, egy 22 éves tetétleni, valamint két 32 éves kabai férfit fogtak el, majd hallgattak ki gyanúsítottként. A két kabai lakost bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, a Debreceni Járásbíróság pedig egyikőjük letartóztatását elrendelte, míg a másik férfi bűnügyi felügyeletéről döntött. Nekik bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt kell felelniük.

Két társuk az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet, ellenük kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint mind a négyen vármegye-szerte árulták a kábítószert. Az otthonaikban tartott kutatások során a rendőrök közel 5 millió forint készpénzt, kábítószergyanús port és zöld növényi származékokat, valamint a tiltott szerek árusításához szükséges eszközöket foglaltak le.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat