Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hűvösre vágták a gyöngyösi rablót
Privátkopó 2023. 10. 11. 6:00:00

A nyomozók őrizetbe vettek egy 26 éves gyanúsítottat, majd kihallgatását követően kezdeményezték a letartóztatását.



A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2023. október 10-én, délelőtt vett őrizetbe egy helyi lakost, aki ezidáig rejtőzködött a hatóság elől.

A gyanú szerint a 26 éves férfi 2023. szeptember 30-án, 19 óra körül bement egy helyi pékségbe, majd a pulton átnyúlva megpróbálta az eladó nyakából kitépni a láncát, ami elszakadt és a földre esett. Az elkövető ezt látva kiszaladt az üzletből.

A nyomozóknak Gyöngyösön sikerült elfogniuk V. Józsefet, akit rablás bűntett kísérlet, illetve lopás bűntett gyanúja miatt hallgattak ki, majd kezdeményezték a letartóztatását.

A gyanúsítottról az is kiderült, hogy néhány nappal korábban egy másik vagyon elleni bűncselekményt is ő követett el a városban.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat