Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hivatali vesztegetés: hat évre ítélték a volt fideszes politikust
boon.hu/fn.hu 2011. 04. 29. 7:52:00

Hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a B.-A.-Z. Megyei Bíróság Gergely Zsoltot, a megyei közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős volt fideszes alelnökét.



A bíróság hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, és 43 millió forint kártérítés megfizetését rendelte el. Az elsőfokú ítéletről maga Gergely Zsolt beszélt a sajtó képviselőinek - írja a portál. Azt mondta, fellebbezést nyújtanak be a Debreceni Ítélőtábla elé, mert nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Az ítéletről tájékoztatta a Fidesz vezetését, és egyben kérte tagsági viszonya felfüggesztését, illetve lemondott arról. Azt szeretné, ha a pártot nem érné emiatt semmiféle támadás.

Gergely Zsolt ellen hivatali vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség, mert a vádirat szerint a megyei önkormányzat tulajdonában lévő Nemzetközi Kereskedelmi Központ áron aluli eladásában egyezett meg két vállalkozóval, akik egyikétől cserébe 30 millió forinttal olcsóbban vásárolt építési telket, melyen lakóház is állt.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat