Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Gyanúsítottként hallgatták ki Szász Andrást
MTI 2011. 08. 18. 8:55:00

Az MTI Hírcentrum értesülései szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán délután gyanúsítottként hallgatta ki Szász Andrást. A Magyar Villamos Művek Zrt.-nél Kocsis István vezérigazgatósága alatt főtanácsadói posztot betöltő üzletembert bűnsegédként vonhatják felelősségre, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.



Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) korábbi vezérigazgatóját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kedden gyanúsítottként hallgatták ki. Kocsis Istvánt két ügylet miatt különösen jelentős, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. Az MTI Hírcentrum emellett úgy tudja, az MVM-ügyben Kocsis István mellett Molnár László volt vezérigazgató-helyettest és Varga-Sabján Lászlót, az MVM egyik leányvállalata, a Horvátországban bejegyzett Niker doo. igazgatóját is gyanúsítottként hallgatták meg. Szász Andrást feltehetően ugyanezen ügyletekről kérdezik a délután négy órakor megkezdődött kihallgatáson.

Az eddigi gyanúsításokban szereplő ügyletekben ugyanis rendre felbukkan Szász András neve. Az MTI Hírcentrum szerint például Szász András érdekeltségébe tartozott az MVM-nek a gyanú szerint másfél milliárd forint kárt okozó, Cipruson bejegyzett Aqiffex Ltd., vagy a fiktív megbízási szerződéssel 115 millió forint veszteséget okozó spanyol Puerto 2006 srl. A Magyar Villamos Műveknek a gyanú szerint több százmillió forint kárt okozott az is, amikor az MVM éppen a Szász András érdekeltségébe tartozó, brit Jadran Investments Ltd.-től vett bérbe 25 évre egy horvátországi szállodát.

(Fotó: index.hu)

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat