Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
A volt NBH-főigazgató fiát is beidézték - nem tett vallomást
MNO 2011. 07. 29. 10:18:00

Tanúkihallgatásra idézte be tegnap a Nemzeti Védelmi Szolgálat Galambos Lajosnak, a polgári elhárítás egykori, a kémbotrányban előzetes letartóztatásba helyezett főigazgatójának a fiát. Ifjabb Galambos, aki az ügyben szintén rács mögé helyezett Püski Lászlónak is dolgozott, élt törvényi mentességével, és nem tett vallomást. Püski védője óvadékot ajánlott ügyfele szabadlábra helyezéséhez.



A jövő hónap első két hetében lejárnak azoknak a kényszerintézkedéseknek a határidői, amelyek alapján a Fővárosi Ítélőtábla harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte az államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Galambos Lajost és Püski Lászlót. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatójának védője, Molnár Lajos közölte, ügyfele fiát a rendvédelmi szervek belső elhárítására létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat csütörtökre a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) épületébe idézte tanúkihallgatásra.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat