Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Politikusbűnözés: rács mögött a volt honvédelmi államtitkár
MN 2010. 12. 10.

A Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette a 47 éves Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát - tudta meg a Magyar Nemzet. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.



Korábban a Honvédszakszervezet jogsegélyszolgálatának vezetőjeként, illetve a HM Zrínyi Kht. jogtanácsadójaként is tevékenykedett. A lap érdeklődésére Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos arról számolt be, hogy maga is vizsgálatot folytat több olyan ügyben, amelyben Fapál László érintettsége is felvetődött. Hozzátette: mivel ő is úgy értesült, hogy a katonai ügyészség eljárást folytat a volt közigazgatási államtitkár ellen, csütörtököm soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Hegedüs Antaltól, a katonai ügyészség vezetőjétől. Az ügyészség szóvivője a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közölte, hogy kit érint a kényszerintézkedés.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat