Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Hány perben marasztalhatták el Budai Gyulát? - a kormánybiztos nem válaszolt
mainap.hu 2012. 04. 23. 10:01:00

Nem árulja el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, hogy kinevezése óta - kormánybiztosi tevékenységével összefüggésben - hányszor perelték be, a mainap.hu ezért bírósághoz fordult.



A mainap.hu hetekkel ezelőtt kereste meg Budai Gyulát, azt tudakolva, 2010. őszi kinevezése óta milyen munkát végzett elszámoltatási kormánybiztosként.

Egyebek mellett azt kérdezték tőle, hány ügyben tett konkrét feljelentést, illetve fordult hatóságokhoz. Továbbá választ vártak arra is, hogy ellene hány pert indítottak, és ezekben milyen ítélet született.

Míg az elszámoltatási kormánybiztos hivatala az első kérdésre készségesen válaszolt, utóbbiról azt mondta, álláspontja szerint az nem tartozik a közérdekű adatok körébe.

A mainap.hu szerint ugyanakkor közérdekű adat, hogy egy kormányhatározattal kinevezett kormánybiztosnak - közfeladata ellátásával kapcsolatban - hány alkalommal kellett bíróságon bizonyítania igazát.

A mainap.hu ezért a Transparency International (TI) segítségével pert indított Budai Gyula ellen.

Földes Ádám, a TI jogi igazgatója szerint klasszikusan közérdekű adatokról van szó, ráadásul Budai Gyula esetében különösen fontos, egyfajta mérce, hogy hány pert nyert meg, illetve veszített el. Elszámoltatási kormánybiztosként ugyanis másokon kér számon jogszerűtlennek tűnő ügyeket, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy például hányszor sértette meg valakinek a jó hírnevét.

- Alig akad az övéhez hasonló szerep. Elszámoltatási kormánybiztosként feljelentéseket tesz, munkája nyomán hatósági eljárások indulnak. Ha ezekben az ügyekben kiderül a jogsértés, akkor Budai Gyula jól töltötte be a mandátumát, hatékonyan költötte el a közpénzeket. Viszont egyáltalán nem mindegy, a bíróság hányszor marasztalta el Budai Gyulát, az ugyanis szintén sokat elárulhat a tevékenységéről - magyarázta Földes Ádám.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat