Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Asszonyverés: egyelőre nem gyanúsított a vak komondor
hvg.hu 2013. 05. 13. 13:32:00

Egyelőre nincs gyanúsítottja annak az ügynek, amely a fideszes Balogh József állítólagos nőverése miatt indítottak - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség. A rendőrség két hete küldte át az ügy iratait az ügyészségnek.



A fideszes frakciótagságáról már lemondott Balogh József élettársát április 28-án, vasárnap szállították kórházba. Azt állította: Balogh úgy megverte őt, hogy eltört az orra. A rendőrség a nyolc napon túl gyógyuló sérülés ügyében megkezdte az eljárást. Balogh szerint mindannyian ittasak voltak, és ő nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát, lehet, hogy élettársa csak a vak komondorjukon esett át, és így sérült meg.

Balogh azt ígérte, ha kell, lemond mentelmi jogáról. Hogy erre szükség lesz-e, még nem tudni, az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás még folyik. Hogy mennyi ideig tart, az a szakértői vélemények elkészültének függvénye.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat