Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ötvenmilliós bűncselekménynél már lefoglalnak
HP 2010. 11. 19.

A bűncselekmények sértetteinek hatékonyabb kármegtérülése érdekében a napokban léptettek hatályba egy ORFK utasítást, amely szerint a nyomozások során törekedni kell a különböző bűnözői csoportok vagyoni hátterének felderítésére.



Az Európai Unió Tanácsa a bűncselekményekből származó jövedelmek visszaszerzése érdekében Magyarországon is létrehozta évekkel ezelőtt a vagyon-visszaszerzési egységet, de az egység csak akkor tud eredményesen működni a sértett kártalanítása érdekében, ha valamennyi nyomozószerv még a nyomozás kezdeti szakaszában intézkedik a bűncselekményekből származó vagyon felderítéséről és lefoglalásáról.

Az utasítás szerint fel kell térképezni a potenciális elkövetői kör vagyoni helyzetét, a vagyonfelkutatást pedig ki kell terjeszteni a bűnszervezet fennállásának teljes időtartamára és a szervezet valamennyi tagjára. Amennyiben a bűncselekménnyel okozott kár eléri az 50 millió forintot, soron kívül le kell foglalni a fellelhető vagyontárgyakat és zároltatni kell a bankszámlákat.

Privatkopo.hu: Érdeklődéssel várjuk az utasítás alkalmazásának eredményeit…

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat