Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Börtön a volt rendőrparancsnoknak
hírTv 2011. 09. 29. 13:40:00

Megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete: másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Vágónak azért kellett bíróság elé állnia, mert 2006. október 23-án, mint helyszíni rendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját.



Az elsőfokú bíróság Vágó Lászlót 1 év 8 hónap börtönbüntetésre - három év próbaidőre felfüggesztve - és lefokozásra ítélte, amely ellen az ügyész a vádlott terhére, büntetésének súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ítélőtábla mostani ítéletében mellőzte a próbaidő lehetőségét. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy Vágó rendőrként megvalósította a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettét. Emellett védekezésre képtelen személy elleni bűncselekményt követett el. Az ítélettel megszületett a 2006 őszi rendőri túlkapások kapcsán az első jogerős ítélet.

Vágót a tömegoszlatás után alezredessé léptették elő. Később leszerelt, nyugdíjba vonult. A Célpont stábja két éve az egyik fővárosi bevásárlóközpontban találta meg, ahol a biztonságiak főnökeként dolgozott.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat