Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
A szolgáltató szektor a NAV májusi ellenőrzéssorozatának középpontjában
NAV 2012. 05. 02. 10:19:00

Rendhagyó Vállalkozói Fórumot tartott április 25-én, Budapesten a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarával (BKIK), a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével (FIVOSZ) közös szervezésben.



A rendezvény apropóját az a májusban induló országos ellenőrzéssorozat adta, amelynek részeként a fővárosban és Pest megyében a szolgáltató szektor, azon belül is különösen a szépészettel foglalkozó vállalkozások számíthatnak fokozott adóhatósági jelenlétre. A tapasztalat szerint ugyanis a szépségiparban működő szalonok jelentős részében nem szokás a nyugta-, illetve számlaadás, vagy ha mégis, azt nem szabályosan teszik.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága azért hirdette meg a Vállalkozói Fórumot, hogy segítséget nyújtson az adózóknak kötelezettségeik jogkövető módon történő teljesítéséhez, és felhívja a figyelmet az adókikerülés adó-, illetőleg büntetőjogi következményeire.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat