Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Büntetőeljárást kezdeményeznek a volt barátnőket lejárató portál üzemeltetői ellen
MTI 2010. 11. 12.

Jóri András adatvédelmi biztos a volt barátnők személyiségi jogait sértő magyar portál üzemeltetőinek azonosítását és büntetőjogi felelősségre vonását javasolja.



Az adatvédelmi biztos közleményében hangsúlyozza: szeptemberben már feljelentést tett azon honlap ellen, amely a felhasználóknak lehetőséget biztosított korábbi barátnőik lejáratására, illetve személyes adataik és fotóik közlésére.

A hatóságok ezt követően törölték a portálon fellelhető adatokat, azonban azok egy amerikai szerveren továbbra is elérhetők - fűzi hozzá

Jóri András ezért levélben fordult a szerver tengeren túli üzemeltetőihez, amelyben a magyar jogszabályok szerint bűncselekménynek minősülő adatközlés megszüntetését kéri a cégtől.

Az adatvédelmi biztos ugyanakkor önmagában nem tartja elegendőnek az adattörlést, szerinte a megoldást az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása jelentené.

(Fotók: illusztráció)

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat