Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Sörétes puskával és forgótáras revolverrel védhetjük otthonunkat - talán
fn.hu/privatkopo.hu 2011. 04. 18.

A tervezet alapján a jövőben fegyvertartási engedéllyel, de a viselés joga nélkül is lehetne „otthonvédelmi” fegyvert tartani: dupla csövű sörétes puskát, vagy éppen egy forgótáras revolvert. Ahhoz, hogy például közterületen lehessen valakinél fegyver, feltétel lenne egy konfliktuskezelési tanfolyam elvégzése is.



A Fegyverügyi Civil Bizottság, a Fidesz-frakció felkérésére kidolgozta a polgári lőfegyvertartás új szabályainak a tervezetét: eszerint 18-ról 21 évre emelnék az önvédelmi lőfegyvertartás korhatárát.

A Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke közölte a tervezet kapcsán: a társadalomban nagy az igény az önvédelmi jog bővítésére.

„Mondhatnám, hogy a vagyonvédelem kicsit rosszkedvű lesz, mert talán nem lesz akkora az igény a vagyonvédelem iránt, de ez nem igaz; a lakosság szubjektív biztonságérzetét fogja erősíteni. Akik már otthon tarthatnak ilyen fegyvert, azok úgy gondolják, hogy talán kevesebb bűncselekményt követhetnek el velük szemben” - véli Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Hozzátette: ha életbe lép a tervezett szabályozás, nem kell attól tartani, hogy felkészületlen emberek tömegével fognak majd mások felé puffogtatni a lakásukból.

Az év végéig kell megalkotni a fegyvertartási szabályok esetleges módosításához kapcsolódó törvényi változtatásokat a kormány jogalkotási menetrendje szerint. Az új alkotmányban rögzítik az ön- és a tulajdonvédelem jogát. Ugyanakkor kormánypárt álláspontja szerint az ön- és a tulajdonvédelem alaptörvényben rögzítéséből nem következik egyenesen a fegyvertartási szabályok liberalizációja. Magyarországon jelenleg nagyon kemények a fegyvertartás szabályai, tavaly összesen 129 ezer embernek volt engedélye.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat