Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Kilátástalan helyzetbe kerültek a móri árvák
Blikk 2012. 12. 19. 11:33:00

10 évvel a móri mészárlás után nagymamájukat is elvesztették az árván maradt gyermekek.



A nő férje 2007-ben hunyt el, azóta egyedül nevelte a két unokáját, a most 21 éves Zoltánt és tíz évvel fiatalabb öccsét, Eriket.

A két fiút nevelő Gyöngyi soha nem heverte ki a tragédiát, a gyászba bele is betegedett. Az utolsó, Blikknek adott interjújában arról is beszélt, hogy még infarktust is kapott, ám inkább nem váltotta ki a gyógyszereit, hogy a gyerekek ne nélkülözzenek. A nagymama halála után végképp kilátástalan anyagi helyzetbe került a két árva.

Gyöngyi azonban a halála előtti hónapokban megbízta az egyik móri gyilkos, Weiszdorn Róbert ügyvédjét, hogy egyezzen meg az Erste Bankkal, a gyerekek pedig havi 90 ezer forint életjáradékot kapjanak visszamenőleg, illetve tanulmányuk befejezéséig.

Az ügyvéd szerint a bankban nem működtek a biztonsági berendezések, ami felróható felelősségként, ám nem pereskedni kívánnak, hanem megegyezni, a gyerekeknek jövőt biztosítani. A bank korábban már kifizetett 7 millió forintot a szülők elvesztéséért, ám a gyerekek felnevelésének költségét még senki sem térítette meg. Az Erste Bank egyelőre nem válaszolt az ügyvédi megkeresésre.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat