Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A kötelező biztosítás meglétének bizonyítása a közúti ellenőrzési rutin része lesz
MTI 2012. 12. 11. 9:43:00

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett rendelettervezet szerint a közúti ellenőrzési rutin része lesz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás csekkolása.



A közúti ellenőrzés során a közlekedési hatóság a jármű és a vezetője okmányai mellett az érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés meglétét is ellenőrzi - az erről is szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg hétfőn.

A KRESZ ugyanakkor kiegészül azzal az előírással, hogy a közlekedésben csak olyan járművel szabad részt venni, amelynek van érvényes kötelező felelősségbiztosítása.

Egy másik jogszabálytervezet a kgfb-törvényt módosítja. Eszerint az ellenőrző hatóság a kgfb-szerződés meglétét elektronikus úton, a kötvény-nyilvántartóból kérdezi le. Az is bekerült a törvénymódosító tervezetbe, hogy a jármű üzemben tartója köteles a kgfb-szerződés meglétét tanúsító eszközt átadni az ellenőrző hatóságnak. Külön rendelet rögzíti majd, hogy mi lehet ez az eszköz.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat