Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Azért rabolt a volt súlyemelő, hogy újra börtönbe kerülhessen
MTI 2014. 06. 10. 16:00:00

Szombaton szabadult legutóbbi büntetéséből, de még aznap késsel kirabolt egy dohányboltot Zalaegerszegen egy egykori sportoló; hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Zala Megyei Főügyészség.



A Vas megyei Halogyból származó 55 éves férfi szombat reggel tért be egy zalaegerszegi belvárosi dohányboltba. Kést fogott az eladóra, hogy a bevételt követelje, majd miután hatástalan maradt a felszólítása, a késsel a pulton lévő üvegablak nyílásán benyúlva megismételte a követelését.

A pult mögött lévő alkalmazott 150 ezer forintot adott át a rablónak, de közben sikerült megnyomnia a riasztó gombját. Néhány perc alatt a helyszínre értek a biztonsági szolgálat munkatársai, a férfi meg sem próbált elszökni előlük.

A férfi - aki fiatal korában sikeres súlyemelő volt - azt mondta a kihallgatásán, hogy vissza akart kerülni a börtönbe. Ezt azzal indokolta, hogy lehetetlen élethelyzetbe került, nem volt munkája, lakhatása sem volt megoldva, és szerinte már csak a börtönben képes "emberi módon" élni, és ott dolgozni is tud.

A férfi a sportolói karrierje lezárultával sodródott a perifériára. Nyolc évet töltött már börtönben, halált okozó testi sértés, zsarolás és garázdaság miatt.

Egyik büntetéséből május 29-én szabadult, de még aznap újabb szabálysértést követett el, ezért tíz nap elzárásra ítélték. Ebből a büntetéséből múlt szombaton szabadult, s ezt követően vásárolt Zalaegerszegen egy késkészletet, hogy azzal raboljon.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a bűnismétlés veszélye miatt hétfőn elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat