Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádemelés a vietnámi drogkereskedőkkel szemben
HP 2012. 04. 04. 8:50:00

Lezárta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt a nyomozást, amit 2010 szeptemberében indított több vietnámi állampolgár ellen, kábítószerrel visszaélés miatt. Az ügy iratait vádemelései javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek.



A nyomozás adatai szerint egy vietnámi állampolgár irányította azt a bűnbandát, amelynek Csehországban, illetve Magyarországon élő tagjai heti rendszerességgel csempésztek be hazánkba marihuánát, majd szortírozták és árusították. Az NNI 2010. október 9-én több helyszínen tartott jól megszervezett akciót, aminek során elfogták a szervezet vezetőjét és több tagját, miközben egy nagyobb marihuána szállítmányt vettek át, ami Csehországból érkezett. A csoport többi, el nem fogott tagja folytatta a droggal való kereskedést, őket 2011. április 5-én fogták el. A nyomozás során 54 kilogramm marihuánát foglaltak le, aminek piaci értéke megközelíti a 100 millió forintot, továbbá 85 ezer eurót meghaladó valutát és több mint 20 millió forintot. Az NNI a nyomozást a napokban lezárta, az ügy iratanyagát vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat