Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Vetésforgó: főrendőröket váltott le és nevezett ki a belügyminiszter
nol.hu 2012. 08. 15. 8:27:00

Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos, aki elmondta: a rendőri korrupciós ügyekkel „oksági összefüggés a vezetőváltások döntő többségében nincs”.



A belügyminiszter a hónap végével indoklás nélkül visszavonta Simon László Fejér, Fekete Csaba Hajdú-Bihar, Ormossy Attila Heves, Simon Tamás Pest és Mergancz Sándor Somogy megyei rendőrfőkapitány vezetői megbízatását.


Szeptember elsejétől Varga Péter Fejér, Gyurasovics József Hajdú-Bihar, Mihály István Pest, Piros Attila Somogy, Fülöp Valter Zala, Hudák Pál Békés, Bánhalmi Zsolt Győr-Moson-Sopron, Széchy Zsolt Heves, míg Némedi Gábor Nógrád megye rendőrfőkapitánya lesz.


Az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta Galuska-Tomsits Lászlónak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának, valamint Tarr Lászlónak, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának vezetői megbízását. Galuska-Tomsits László rendelkezési állományba került, Tarr Lászlót pedig a BM európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárságához rendelték.


Az országos rendőrfőkapitány szeptember elsejétől az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatalának vezetőjévé nevezte ki Gömbös Sándort, az ORFK Ellenőrzési Szolgálat osztályvezetőjének Ormossy Attilát, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának pedig Fekete Csabát.

Pintér Sándor belügyminiszter - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitány általános helyettesének, míg Balogh Jánost országos rendőrfőkapitány-helyettesnek nevezte ki szeptember elsejével.

Ugyancsak szeptember elsejétől Takács Tibort bűnügyi főigazgatónak, országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Csizner Zoltánt a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság igazgatójának, Horváth Gézát a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának, Derzsy Pétert a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője bűnügyi helyettesének, Kuczik János Zoltánt pedig a BRFK vezetője rendészeti helyettesének nevezte ki a belügyminiszter.

Az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Egység felállításával és vezetésével Petőfi Attilát bízta meg a szaktárca vezetője.

Újságírói kérdésre, hogy a rendőri korrupciós üggyel összefüggésben vannak-e a személycserék, Papp Károly úgy reagált, hogy "oksági összefüggés a vezetőváltások döntő többségében nincs".

A belügyminiszter utasította az ORFK vezetőjét, hogy soron kívül vizsgálja felül a húsz leggyengébben teljesítő rendőrkapitányság vezetőjének alkalmasságát, és indokolt esetben szeptember 15-ig mentse fel őket beosztásukból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezeti rendszerének átalakításáról szeptemberben döntenek. 
A rendőrségi átszervezés során senkit sem bocsátottak el - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat