Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Vascsővel verték össze az idős asszonyt a cigányok
privatkopo.hu/HP 2013. 03. 13. 16:18:00

Barátnője apjával támadt rá egy idős asszonyra, egy 15 éves abonyi cigányfiú, február 9-én. Az asszonyt a 34 éves férfi vascsővel többször fejbe verte, majd 800 ezer forintot vett el tőle.



Március 5-én fogta el a rendőrség azt a 15 éves abonyi fiút, aki barátnőjének édesapjával (egy ugyancsak cigány férfival), február 9-én, hajnalban megtámadott egy idős asszonyt. A fiatal kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy becsöngettek a 80 éves nőhöz, majd a 34 éves szintén abonyi férfi beugrott a kerítésen, míg ő kint maradt vigyázni. Amikor az asszony kijött a házból, a férfi egy vascsővel többször fejbe verte, majd ruhájának belső zsebéből egy 800 ezer forintot tartalmazó borítékot vett magához. A megvert asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték. A bíróság a 15 éves fiút március 8-án előzetes letartóztatásba helyezte. Társát, a 34 éves férfit kedden fogták el a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Az ügyben nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlet miatt folyik az eljárás.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat