Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Vádemelés a feleségét megkéselő erőszakos többszörös visszaeső férfi ellen
Privatkopo.hu 2020. 04. 29. 18:58:00

Az Esztergomi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a házastársát késsel bántalmazó férfi ügyében.



A vádirat szerint az elkövető 2018. június 1-jén szabadult más ügyben elrendelt letartóztatásából, amely után megkereste a házastársát, aki befogadta őt a Komárom-Esztergom megyei településen lévő házába. A férfi rövid idő elteltével bántalmazta, terrorizálta a sértettet, aki emiatt a házból elköltözött, ám ezután is rendszeresen látogatta a férjét.

A sértett 2019. február 24-én is meglátogatta a férfit, neki ételt, dohányt és alkoholt vitt.  Az ittas  vádlott és a sértett összevesztek, a férfi ököllel többször test szerte megütötte, valamint egy késsel a lábán és a csípőjén, több helyen megszúrta a nőt. Eközben a halálra rémült sértett kiabált, és sikertelenül kérte a férjét, hogy hagyja abba a bántalmazását. A sértett védekezésképpen magához vett egy kést, és azzal a férjét a lábán, a karján és a nemi szervén megszúrta, aki ettől elgyengült és azt mondta, hogy „hagyják abba”.

A sértett a férje bántalmazásától legalább tíz felületes szúrt sérülést szenvedett el, ezek gyógytartama nyolc napon belüli, ám az ezeket okozó cselekmény alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

A férfi erőszakos többszörös visszaeső, a bíróság őt 2018-ban, többek között a házastársa sérelmére  elkövetett testi sértés bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte. Az erőszakos többszörös visszaeső a szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra, az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat