Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Útleveleket hamisító bűnszervezet tagjait ítélték el
Privatkopo.hu 2018. 12. 21. 4:21:00

Hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt végrehajtandó és felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Pécsi Járásbíróság egy útlevelek hamisításával foglalkozó bűnszervezet tagjaira.



Az ügy elsőrendű vádlottját, egy pécsi kormányablak volt ügyintézőjét öt év, a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottat pedig egyaránt négy és fél év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. A terheltekre 300 ezer és 600 ezer forintos pénzbüntetést is kiróttak.

A járásbíróság öt vádlottat részben bűnszervezetben elkövetett, többrendbeli hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás, valamint hivatali vesztegetés elfogadása miatt egy év három hónap és két év közötti szabadságvesztésre, valamint 300 ezertől 600 ezer forintig terjedő pénzbüntetésre ítélt, amelynek végrehajtását három vádlott esetében próbaidőre felfüggesztette.

A vádlottakkal szemben 880 ezer és 21 millió forint közötti összegekre vagyonelkobzást rendeltek el „a megszerzett vagyoni előnnyel arányosan”.

A tényállás szerint a másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlott 2015-ben elhatározta, úgy szerez pénzt, hogy külföldi állampolgároknak állít ki valótlan magyar útlevelet. Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú másod- és harmadrendű vádlott feladata volt, hogy honosított magyar állampolgárok hatósági igazolványait megszerezze, és olyan külföldieket keressen, akik a hamis okmányokért jelentős összegeket hajlandók fizetni.

A negyed- és ötödrendű vádlott feladata pedig olyan kormánytisztviselők felkutatása volt, akik közreműködnek az ügyletben. 2016. január 21. és 2016. március 22. között közel ötven embernek állítottak ki hamis adatokkal úti okmányt.

A bíróság a kilencedrendű vádlottat, aki egy dunaharaszti kormányablak ügyintézőnője volt, felmentette a vádak alól részben tévedés, részben bizonyítottság hiánya miatt.

Az ítélet nem jogerős.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat