Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Féltékenységből tizennyolcszor megszúrta a feleségét
Privatkopo.hu 2021. 09. 07. 9:22:00

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki az elhatalmasodó féltékenysége miatt tizennyolcszor megszúrta a feleségét.



A pszichés betegséggel küzdő vádlott állapota 2019 őszétől kezdődően romlott, amely a mindennapi életvitelére is jelentős kihatással volt. Betegsége és állapota miatt feleségét és a gyermekeit hibáztatta. Mindemellett a féltékenység is eluralkodott rajta.

2020. december 24-én a vádlott felesége kora reggel dolgozni indult, ezért a ház fürdőszobájában készülődött. Erre a vádlott is felkelt, a konyhában magához vett egy konyhakést és bement a felesége után a fürdőszobába, az ajtót pedig belülről bezárta. A vádlott a fürdőszobában hosszabb időn keresztül szótlanul nézte a sértett készülődését, a felesége kérdéseire nem válaszolt, majd amikor a nő a konyha felé indult, a vádlott odalépett hozzá és a késsel nyakon szúrta. Ezután a férfi egymást követően legalább még tizenhét alkalommal megszúrta, illetve megvágta a feleségét az arcán, nyakán, tarkóján, mellkasán, valamint a védekezésként feltartott jobb csuklóján.

A vádlott egy ideig nem engedte ki a sértettet a fürdőszobából, majd kis idő elteltével mobiltelefonon maga tett bejelentést a rendőrségre és értesítette a mentőket is.

A kórházba szállítást követően a sértetten életmentő műtétet hajtottak végre. Az asszony a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló szúrt és metszett sérüléseket szenvedett, amelyek egyike életveszélyes volt.

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.

A jelenleg előzetes kényszergyógykezelésen lévő vádlott ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. Tekintettel arra, hogy a vádlott mentális betegsége miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható, a vádiratban a főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat az ellene emelt vád alól mentse fel és egyidejűleg rendelje el a kényszergyógykezelését, továbbá kobozza el az elkövetési eszközeként használt konyhakést.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat