Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Italoztak, aztán agyonverte alkalmazottját
Privatkopo.info 2022. 04. 20. 7:50:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják azt a férfit, aki Pirtón oly mértékben bántalmazta az alkalmazottját, hogy az belehalt a sérüléseibe.



A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2021. október 27-én, délelőtt őrizetbe vettek egy 66 éves pirtói lakost. A férfi a gyanú szerint néhány nappal korábban olyan súlyosan bántalmazott egy helybélit, hogy az belehalt sérüléseibe.

A nyomozás során kiderült, hogy a 65 éves áldozat a gyanúsított tanyáján dolgozott, és ott is lakott ellátás fejében. A két férfi azonban időnként - főként italozást követően - összeveszett, ami többször verekedésbe torkollott.

Egy ilyen összetűzés vezetett a 2021. október 24-én történt tragédiához is. A tanyatulajdonos - aki délelőtt már szomszédjaival borozott - délután a későbbi áldozatával elfogyasztott némi alkoholt, majd vitába keveredtek egy kétes lopási ügy kapcsán. A veszekedés tettlegességig fajult, amely során a gyanúsított megverte a neki dolgozó férfit. A később kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a sértett testén legalább huszonnyolc olyan sérülés volt, amely egy tompa tárgytól származott. Az idős ember nem élte túl a nyilvánvalóan hosszabb ideig tartó, agresszív bántalmazást.

A történtekről a mentőket és a rendőrséget az egyik szomszéd értesítette. Őt az elkövető hívta fel, miután rádöbbent arra, hogy mit tett.

A gyanúsítottat a rendőrök emberölés bűntette miatt őrizetbe vették. Az eljárás során beszerzett szakértői vélemények és a tanúk által elmondottak alapján a gyanúsítást a nyomozó hatóság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére minősítette át, amelynek büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.

A főkapitányság munkatársai az ügy vizsgálatát befejezték, és a keletkezett iratokat átadták a főügyészségnek.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat