Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
E téren is „rend” van: két év, kétszer annyi színesfémlopás
MTI 2011. 05. 04. 8:39:00

Úgy tűnik csak átmeneti hatása volt annak, hogy a kereskedők működését regisztrációhoz kötötték.



Több mint kétszeresére nőtt két év alatt a színesfémlopásos bűnesetek száma - írta a szerdai Magyar Nemzet.

A lap a Belügyminisztériumtól kapott összesítés alapján arról számolt be, hogy a színesfémlopások az egymást követő kormányok erőfeszítései ellenére is csak átmenetileg csökkentek.

Az adatok szerint 2008-ban a regisztrált hat és félezernél is több kohászati termék lopási bűncselekménye egy évvel később majdnem a harmadára apadt, amikor a fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításról szóló törvény életbe lépett. Tavaly azonban újra nőtt a fémlopások száma, több mint ezer üggyel többet regisztráltak a rendőrségnél az előző évihez képest.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint míg a 2009-ben a színesfémlopások alkalmával keletkezett kár 260 millió forint volt, addig tavaly ez több mint 550 millióra nőtt, miközben a megtérülési érték kevesebb, mint a felére csökkent. Két éve a károsultak 35 millió forint megtérülési értékkel számolhattak, az elmúlt esztendőben már csak alig 15 millióval.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat