Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Száva Vince nem tudta, hogy 32 évvel ezelőtt megírták róla, Rákóczi téri strici volt - most akar feljelentést tenni
Privátkopó 2022. 12. 08. 12:52:00

Videóinterjút készített a Magyar Jelen Száva Vince cigány jogvédővel, a Mi Pártunk - IMA elnökével. A cigány politikust a beszélgetés során szembesítették azzal, hogy két, az 1990-es években megjelent újságcikkben is azt írták, bűnözői életformát folytatott.



A Kurír 1990. augusztus 6-i számában „közismert Rákóczi téri striciként” hivatkoznak rá, a Népszava 1995. január 20-i példányában pedig a következőket olvashatjuk:

„Száva Vince ellen 1994. június 17-e óta - 3045/94 Bü. számon - csalás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt jelenleg is eljárás folyik a XIII. kerületi rendőrkapitányságon. Száva Vince és társai fiktív ingatlanközvetítő irodán keresztül önkormányzati lakásokat értékesítettek. A nyomozás adatai ez ideig egy 300 ezer, egy 280 ezer és egy 400 ezer forintos csalás gyanúját alapozzák meg.”

Száva a kamerák előtt azt mondta, nem tudott a cikkekről és tagadta, hogy a két írás közül akár csak az egyiknek is lenne valóságalapja - állítása szerint sosem folyt ellene rendőrségi eljárás. Sőt, kilátásba helyezte: pert indít a róla hazugságot terjesztő újságírók ellen. 32 évvel később...

Hozzátette, a Száva család „némely tagjának” valóban voltak kétes ügyei az ezredforduló előtt, ő azonban nem tartozik közéjük, az erkölcsi bizonyítványa is tiszta. (Az erkölcsi bizonyítvány a kiszabott büntetés letöltése után öt évvel újra bejegyzésmentes lesz akkor is, ha korábban valakit jogerősen elítéltek.)

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat