Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nevelt lányát molesztálta egy férfi - súlyosabb ítélet kiszabását indítványozta a főügyészség
Privátkopó 2024. 05. 14. 10:30:00

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a kiszabott 8 év szabadságvesztés helybenhagyására tett indítványt abban az ügyben, amelyben egy férfi a nevelt lányát szexuálisan molesztálta. 



A 35 éves férfi 2020-ban ismerkedett meg a három kiskorú gyermekét egyedül nevelő elvált anyával, akivel élettársi kapcsolatot létesítettek. A két műszakban dolgozó anya távollétében a férfi felügyelt a gyerekekre. A sértett kislányt megviselte szülei néhány évvel korábban történt válása, emiatt időnként rémálmok gyötörték.  Ilyenkor édesanyja szobájába ment, és mellette keresett nyugalmat, az élettárs pedig a nappaliban aludt.

Egyik alkalommal a férfi - kihasználva a félálomban lévő kislány állapotát - a véletlen mellé fekvő sértettet molesztálni kezdte, aki védekezni próbált. Néhány hónappal később, amikor a férfi kettesben maradt a kislánnyal, napközben is többször zaklatta, de ő ellenállt. A kislányt pszichésen megviselték a történtek, csak a kezelőorvossal való beszélgetésekben derült fény a szexuális erőszakra, majd az ügyben megtették a feljelentést.

A Pécsi Törvényszék a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 8 év szabadságvesztés büntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért, védője pedig felmentésért fellebbezett.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat