Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Pénztárcát rabolt
police.hu 2017. 10. 28. 8:28:00

A gyanúsított hátulról lefogta áldozatát, majd elvette a pénztárcáját. A debreceni nyomozók őrizetbe vették a férfit.



A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 20 éves férfival szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 23-án, 12 óra 30 perc körül, Debrecenben, a Déri téren a gyanúsított hátulról lefogott egy idős férfit, elvette tőle a pénztárcáját, majd elmenekült. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-bevetési Osztály Műveleti Alosztályának munkatársai 2017. október 27-én, Budapesten elfogták K. B.-t. A 20 éves nyíradonyi lakost a nyomozók előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A férfi beismerő vallomást tett.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat