Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Patkányméreg végezhetett több drogossal Székesfehérváron
MTI 2013. 06. 11. 8:32:00

A rendőrség vizsgálatot indított, hogy kiderítse, kábítószer okozta-e két Fejér megyei fiatal halálát vasárnap és hétfőn. Az esettel kapcsolatban egy férfit és egy nőt őrizetbe vettek.



Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban a székesfehérvári kórházban meghalt egy 18 éves helyi férfi, akit előző nap délután vittek kórházba rosszullét miatt. Az adatok szerint a fiatal a halálát megelőzően feltehetően kábítószert fogyasztott. Hétfő délelőtt egy újabb halálesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, egy 28 éves csákvári férfi - feltehetően kábítószer fogyasztását követően - az otthonában elhunyt. Mindkét haláleset körülményeinek tisztázása érdekében közigazgatási hatósági eljárást indított a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hétvégén még egy fiatal került kórházba valószínűleg ő is kábítószer fogyasztását követően -, aki ellátása után elhagyhatta a kórházat.
A tájékoztatás szerint az esetekkel összefüggésben, meghallgatását követően a nyomozók őrizetbe vettek egy 23 éves férfit és egy 26 éves nőt kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt. A szóvivő hozzátette: a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket.

Lapinformációk szerint a közelmúltban több fiatal is meghalt Székesfehérváron, mert drog helyett patkánymérget kaphattak. Többeket kórházban is kezelhetnek ugyanezért.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat