Ma: 2024.05.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Önbíráskodás a munkaterület megszerzéséért
Privatkopo.hu 2021. 03. 20. 8:32:00

Erőszakkal, fenyegetéssel üldözte el a zánkai építkezésen dolgozó munkásbrigádot az a társaság, amelynek öt tagja ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.



A vádirat szerint a két brigád 2019. december 5-én, reggel találkozott össze a Balaton-parti település egyik élelmiszerüzletének parkolójában. Amikor a vád alá helyezett társaságot vezető 54 éves férfi észrevette a másik, négyfős csapatot, kiabálva, fenyegetőzve indult feléjük, és számon kérte, mit képzelnek magukról, hogy elveszik a munkájukat. Verőemberekkel fenyegette őket, és azzal, hogy össze lesz törve az egész családjuk, ha nem hagyják ott nekik a munkát, mert az egész terület „az övék”. Még a munkaeszközök, munkavédelmi sisakok, láthatósági mellények visszaadását is követelte, mert úgy gondolta, hogy azok is őket illetik.

A hangadó mellé három alkalmazottja is felsorakozott, egyikük a sértetti csapat vezetőjét megragadva az autójuk hátuljához nyomta.

Közben a fenyegetőző csapat vezetőjének fia is megérkezett a helyszínére, aki nyomatékul kést vett elő, és szitkozódva ezzel indult a sértettek irányába. Miután apja felszólítására eltette a kést, meg akarta ütni az egyik sértettet, amelyhez az indulatos csapatból két társa csatlakozott. Ezek után a vádlottak a kiszemelt férfit többször megütötték, megrúgták.

A sértetteknek végül sikerült beülniük a személygépkocsijukba és a közeli erdőbe menekültek, ahonnan értesítették a rendőrséget.

A fenyegetés hatására a sértettek felhívták a munkaadójukat és jelezték, hogy lemondanak a munkáról, többet nem dolgoznak a kérdéses területen.

Az ügyészség három 54 és egy 22 éves férfi ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette, míg a késsel is fenyegetőző 32 éves férfi ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járásbíróság előtt. Az ügyészség a vádiratában négy elkövetővel szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására, míg a 22 éves férfi esetében - mivel tettét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el - végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a korábbi szabadságvesztés büntetés végrehajtását is rendelje el.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
Szándékosan elgázolta volt párjának új barátját, majd felcsengetett a nőhöz
Négy férfit fogtak el két nap alatt a célkörözési nyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat