Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Központi Nyomozó Főügyészség: nem erőszakolták meg kollégái a rendőrnőt
Privatkopo.info 2022. 02. 15. 11:58:00

Egy rendőrnő feljelentése alapján a nyomozó ügyészség, más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva azonos alkalommal többek által elkövetett szexuális erőszak, büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban, tiltott adatszerzés, és hivatali visszaélés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt rendelt el nyomozást.



A rendőrnő elmondása szerint a háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája - egy harmadik társuk által a lefoglalt szerekből eltulajdonított anyaggal - elkábította, majd mindketten közösültek vele.  

A nő állítása szerint az elkövetők a történtekről videófelvételt készítettek, amelyet közzétettek az interneten, valamint egy üzenetküldő alkalmazáson, a rendőrségi laktanyában lévő ágya fölé és a zuhanyzóban elhelyezett kamerák felvételeivel együtt. Minderről egy kolléganőjétől két hónappal később értesült, aki a videófelvételt megmutatta neki és meg is osztotta vele. Előadta azt is, hogy az egyik erőszaktevő beszámolt neki az elkövetés részleteiről, - egyidejűleg megöléssel fenyegette, ha erről bárkinek beszél - majd hozzátette, hogy rajta kívül két másik kolléganőjüket is „elintézték”.  

A széles körben folytatott nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták. A nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta és ellentmondásokba keveredett.

A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető több száz kilométerre tartózkodott az állítólagos elkövetéskor, és azzal a kolléganőjével sem beszélt, akitől állítása szerint tudomást szerzett a történtekről. A hivatkozott videófelvétel nem létezik, ahogy a rendőrök közötti üzenetküldő alkalmazásban sincs nyoma a rendőrnőt érintő tartalmaknak. A szakértői vizsgálatok szerint a szolgálat során használt rendőrségi jármű üléshuzatán és a nő ruházatán nem volt anyagmaradvány. A nyomozás eredménye alapján a rendőrnő lakókörnyezetében nem volt kamera, az elöljáróinak becsatolt írásbeli jelentését nem hamisították meg, továbbá más nők sem jelezték, hogy sérelmükre kollégáik erőszakos bűncselekményt követtek volna el.

Kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg, és sérelmére más bűncselekmény sem történt.

További friss információk
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
Szándékosan elgázolta volt párjának új barátját, majd felcsengetett a nőhöz
Négy férfit fogtak el két nap alatt a célkörözési nyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat