Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Veszélyhelyzet idején sem érezte a veszélyt: nagy elánnal terítette a kábítószert Szegeden és Hódmezővásárhelyen
Privatkopo.hu 2020. 04. 22. 17:07:00

A Csongrád Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a szegedi férfinak, aki 2018 júliusától - egy bűnszervezet tagjaként - terítette Szegeden és Hódmezővásárhelyen a kábítószert.



A megalapozott gyanú szerint 2018 júliusában egy már tavaly május óta letartóztatásban lévő testvérpár vezetésével egy bűnszervezet jött létre, amelynek tagjai jellemzően Szegeden és Hódmezővásárhelyen értékesítettek amfetamint, kokaint és marihuánát. A szervezetnek - a második szinten - tagja volt a most őrizetbe vett szegedi férfi is, akinek feladata volt a vezetők által biztosított kábítószer továbbadása a közvetlen fogyasztókat felhajtó személyeknek. A gyanúsított folyamatosan koordinálta a kábítószer beszerzését, elosztását és értékesítését, valamint az abból származó bevételek elosztását.

A gyanúsított a bűnszervezet részbeni felszámolása után saját beszerzési, értékesítési forrásokat kiépítve továbbfolytatta tevékenységét, egészen 2020. április 20-ai őrizetbe vételéig.

A bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat