Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Megtalálták az eltűnt szolnoki házaspár holttestét
MTI 2011. 12. 07. 7:29:00

Feltehetően a több mint két hete eltűnt szolnoki házaspár holttestére bukkantak a nyomozók kedden - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.



Szabó Zita elmondta: a bűnügyben nyomozó rendőrök az elmúlt napokban végzett kihallgatások eredményeként kedden egy férfi és egy nő holttestére bukkantak. Az elhunytak személyazonosságának és haláluk okának megállapítása szakértők bevonásával jelenleg is tart.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki Kertész úton álló házukból, két személyautójukkal együtt, azóta nem adtak életjelet magukról. A rendőrség eddigi adatai szerint feltehetően a 36 éves nagytarcsai Herczku Szabolcs (felső képen) és az ugyancsak 36 éves újszászi Mészáros Tibor János (alsó képen) rabolta el a házaspárt.

Az MTI korábban arról adott hírt, hogy előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt a férfit, akit a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban múlt pénteken fogtak el. A férfit emberöléssel gyanúsítják - nyilatkozta az m1 Híradójának a férfi ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt.

Tasi Judit azt mondta, nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, "a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse".

Az ügyvéd megerősítette: a hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett férfi rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral, aki ellen - és társával, Herczku Szabolcs volt NB I-es futballistával szemben - európai elfogatóparancsot adtak ki a házaspár eltűnése ügyében.

A két férfit a kétmillió forintos nyomravezetői díj ellenére sem fogták még el.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat