Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Pénzszállítórablás: kutat a maffia az 1,2 milliárd után
Blikk 2011. 12. 12. 7:47:00

Vérszemet kapott az alvilág, amint kiderült, a pénzszállító kocsiból megfújt mesés vagyon nagy részének híre-hamva sincs.



A Brink's páncélozott autója 1,2 milliárd forintot rejtett főleg valutában, amiből mindössze 59 milliónyi került elő dollár és euró bankjegyekben.

Érthető, hogy a tetemes összeg hallatán izgalomba jöttek a hazai és a nemzetközi bűnözök, hisz a pénzt az eddigi információk szerint egyetlen ember, a rablás ötletgazdája rejtegeti valahol. Ekkora összeg kellően ösztönző erejű ahhoz, hogy mindent elkövessenek a megkaparintásáért.

A páncélkocsiban lévő pénzt néhány méterre a banktól egy másik, mint kiderült, saját autójába pakolta át két társával, majd elhajtott. Bár kezdetben úgy tűnt, amatőr rablókról van szó, akik a létező összes módon magukra irányították a rendőrök figyelmét, feltételezések szerint azonban a hatalmas összeget rögtön a rablás után egy negyedik félnek adták. Meglehet, ez a férfi őrzi majd a vagyont, míg társai leülik a büntetésüket. L. Róbert nem tett vallomást.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat