Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Korlátozzák a rendőrségi DNS-vizsgálatokat
nol.hu 2013. 08. 02. 10:49:00

Az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) a havonta a megyei rendőr-főkapitányságonként és helyszínenként elvégezhető DNS-vizsgálatok számának korlátozásával próbálja ledolgozni több mint kétezres ügyhátralékát - írta a Népszabadság, pénteken.



Nagy Gábor, a BSZKI vezetője elmondta, hogy az intézet DNS-vizsgáló kapacitását a 2000-es évek elején évi 500 mintára alakították ki, pár év alatt azonban az igények többszörösen meghaladták ezt. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a kezdeti sikereken felbuzdulva rövid időn belül már nemcsak ismeretlen tettesek által elkövetett súlyos bűncselekmények azonosításához használták a DNS-vizsgálatot, hanem az autófeltörések nyomozásakor is.

A jövőben az ORFK és a BSZKI együttes javaslata szerint minden megyei főkapitányságnak kvótája lesz arra, hogy havonta mennyi ügyben kérhet DNS-vizsgálatot. Azt, hogy a kvótát mely ügyekre használják fel, a megyei főkapitányságok bűnügyi vezetői az ügyészekkel közösen döntik majd el. A rendszerben lesz megfelelő szabad kapacitás az előre nem látható, kiemelt ügyekben szükséges vizsgálatokra - írta a lap.

A Népszabadság szerint a kvótarendszer átmeneti, azt újragondolják, ha a BSZKI megkapja a szükséges 240 millió forintot, és a jövő év közepére a mostani három-négyszeresére növelheti kapacitását.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat