Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Brutális kegyetlenséggel halálra vertek egy nyugdíjast egy miskolci kondiparkban
Privatkopo.hu 2021. 09. 15. 6:39:00

Emberölés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a 27 éves férfi ellen, aki látszólag minden ok nélkül úgy megvert egy nyugdíjast a miskolci kondiparkban, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.



A vádirat szerint tavaly egy fiatal férfi egy miskolci kondiparkban töltött egy októberi délelőttöt, mely folyamán beszélgetni kezdett a számára ismeretlen 72 éves férfival, aki rendszeresen a parkban edzett, ezért - a korához képest - jó fizikai és szellemi állapotban volt.

A beszélgetés során azonban a fiatal férfi egyre indulatosabbá vált, majd - látszólag minden különösebb ok nélkül - megverte a nyugdíjast: először többször ököllel arcon ütötte, aztán tovább ütötte a fejét, amitől az idős férfi a földre zuhant. Ezek után rátaposott a nyugdíjas arcára, de olyan erővel, hogy a cipője talpmintázata felismerhető nyomokat hagyott.

Az áldozat ekkor már elvesztette az eszméletét. Amikor a támadó ezt észrevette, egyszerűen elsétált. A közelben tartózkodók hívtak mentőt, amikor észrevették a földön fekvő embert, aki a darabos orrcsonttöréssel is járó sérülései következményeként gyulladásos, szeptikus állapotba került és a kórházban meghalt.

A nyomozók szerint a nyolc napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülések elszenvedése és a halála között közvetett ok-okozati összefüggés áll fenn, ezért az ügyészek a letartóztatás alatt álló, büntetett előéletű fiatallal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoztak a korábbi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásával.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat