Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kirabolt egy 75 éves bácsit egy kiskunhalasi „c-típusú”
Privatkopo.hu 2020. 06. 12. 13:24:00

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették azt a helybélit, aki a gyanú szerint bántalmazott egy 75 éves férfit, és elvette a pénzét.



Egy ismeretlen személy megjelent a sértett hétvégi házánál, ahol a nyitott ajtón bejutva rátámadt az idős férfira. Ő próbálta védeni magát az ütésektől, így dulakodás alakult ki közöttük. Az összetűzés közben kijutottak az udvarra, ahol az áldozat földre esett. Az arcát símaszkkal eltakaró támadó, a védtelen sértett nadrágját tépve, a zsebéből kivette a több mint 100 000 forintot tartalmazó pénztárcáját, és azzal együtt távozott a helyszínről.

A 75 éves kiskunhalasi lakos a bántalmazás következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján - súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

A nyomozók beazonosították, és kora délután elfogták a feltételezett elkövetőt. A 33 éves férfit kihallgatták, majd rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett gyanújával őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a kiskunhalasi gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat