Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ásóval és bottal verekedtek, késelés lett a vége
HP 2017. 10. 02. 11:15:00

Egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor összeverekedett nyolc ember a hétvégén, Kiskunhalason, majd előkerült egy kés is; a feltételezett szurkálót őrizetbe vették.



A kiskunsági város egyik presszójánál vasárnap, délután jelent meg egy középkorú férfi és annak három ismerőse. A vendéglátóegység előtt a csoport - vélhetően egy korábbi sérelem miatt - szóváltásba keveredett egy 44 éves férfival és háromfős társaságával, majd ütni-verni kezdték egymást ásóval és botokkal.

A verekedés során a támadó csoport vezetője egy késsel egy szúrt-vágott sebet ejtett a 44 éves sértett hasán, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

Az ügy kapcsán a nyomozók négy ember ellen garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást - ők az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek -, az 51 éves hangadót pedig őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, életveszélyt okozó testi sértés miatt.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat