Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta Kisvárdán
police.hu 2017. 10. 25. 9:09:00

Összehangolt rendőri akció során fogtak el a nyomozók Kisvárda közelében két feltételezett kábítószer-terjesztőt.



Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta Kisvárda külterületén 2017. október 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

A rendőrök előzetes információk alapján átvizsgálták a Budapestről Kisvárda felé tartó 35 éves török állampolgárságú sofőr autóját, amelyben elrejtve 1,159 kilogramm növényi származékot, az elvégzett gyorsteszt alapján marihuánát találtak. A nyomozók a jármű vezetőjét, valamint utasát, F. Lajos 40 éves budapesti lakost a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellenük kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Az eljárás jelenlegi adatai szerint a férfiak Kisvárdán akarták értékesíteni a kábítószert.

A nyomozók a gyanúsítottak budapesti lakcímein tartott házkutatások alkalmával további 9,84 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, melyet a korábbi mennyiséggel együtt szakértői vizsgálat alá vetnek.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat